Zebradánió
Megjegyzés: A Brachydanio rerio nem túl érzékeny a vízminőségre, és tökéletes társ egy közös akváriumban. Az egyetlen feltétel az, hogy csapatban élhessen. Bár igen aktív, mégis együtt tud élni félénkebb fajokkal is. A nőstényt felnőtt korában erősen kigömbölyödő hasával könnyű megkülönböztetni a hímtől. Szaporításukra megfelel egy 20 literes medence, melynek az aljára szórjunk üveggolyókat, mert azok elrejtik a falánk szülők elől a megtermékenyített ikrákat, és tegyünk be egy kis szűrőt és jávai mohát (Vesicularia dubyana) a medencébe. Az esti órákban tegyük be a szaporodásra kész párt a szaporítómedencébe. Másnap reggel figyeljük őket, mert szemtanúi lehetünk a vad jelenetnek, ahogy a hím kergeti a nőstényt. Az ikrázás után a szülőket el kell távolítani a medencéből. Az ikrákból kb. 30 órával később kelnek ki az ivadékok. Tápláljuk őket először kerekesférgekkel, majd sóféreglárvákkal.
Leopárd dánió
Megjegyzés: Ezt a halat soha nem fogták ki a természetben, de abból, hogy szaporodni képes a Brachydanio rerióval, arra következtetnek, hogy annak egyik változata. Ugyanazok az igényei is, mint B. reriónak. Akváriumbeli társainak el kell viselniük, hogy folytonosan mozgásban van. Szaporítása 30 literes jávai mohával (Vesicularia dubyana) vagy műanyag ráccsal ellátott medencében történik, nehogy a szülők felfalják az ikráikat. De kiválaszthatunk egy kb. 100 literes, növényekkel jól teleültetett akváriumot, melybe 8-10 halat telepítünk, s ezeket bőségesen ellátjuk élő táplálékkal (tubifex, szúnyoglárva). Hamarosan megjelennek majd a kis ivadékok a növények között.
Zebra Bocia
Megjegyzés: Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a Sávos díszcsíkok testén rengeteg csík fut végig, pedig a testük alapszíne a sárga, amelyen 9 vastag, kékes-zöldes sáv húzódik. Ezekben a sávokban vékony fehéres vonalak futnak, amelyek néha megszakadnak, vagy elágaznak. Ezek a minták az úszókon folytatódnak. A szájánál 4 pár bajusz található. A hátuk ívelt, a hasi rész pedig lapos. A Sávos díszcsíkok éjszakai állatok, nappal többnyire a gyökerek és kövek között pihennek, de ha már megbarátkoztak új helyükkel, akkor gyakran nappal is előjönnek. A nőstények hasi része teltebb. Sajnos a szaporodásáról nagyon keveset tudunk, de az előfordul, hogy a nőstények beikrásodnak.