Anci - Algaevő harcsa
Megjegyzés: A hím könnyen megkülönböztethető a nősténytől, mert tüskés bőrkinövése van a pofája alatt. Igazi vízfenéken élő hal, egész nap odalent rejtőzik, s csak éjjel mozgékonyabb, amikor már a lámpa sem ég. „Szívószája" van és sok foga - ezekkel le tudja reszelni az akvárium dekorációiról az algákat. Egyébként elfogadja a fagyasztott eleséget is. Jól bírja a közösséget, és ha van elég kanyargó gyökér az akváriumban, melyek búvóhelyeket biztosítanak a számára, nagyon sok fajjal együtt tud élni. Közös akváriumban is gyakran szaporodik. Az ikrákat, melyek narancssárga színűek, rejtett helyekre ragasztgatják - pl. egy odú „mennyezetére" -, és ezekre a hím vigyáz. Egy hét múlva az ikrák kikelnek, s néhány nappal később elhagyják rejtekhelyüket. Ekkor már ugyanúgy táplálkoznak, mint a felnőttek.
Páncélos Harcsa
Megjegyzés: A Corydoras nemzetség halai csak csoportban szeretnek élni. Mikor ételmaradékok után kutatva a homokban járőröznek, ne higgyék, hogy elégedetlenek, hiszen szükségük van arra a változatos menüre, amit a többi lakó evés közben elejteget. Finom homokkal szórjuk be az akvárium alját, s vigyázzunk, nehogy halaink bajszát valami éles szemcse megsértse. A bajusz alapvetően fontos érzékelő, tapogató és ízlelő szerv. A hímeknek, melyek kisebbek, mint a nőstények, hegyesebb a hát- és a hasúszójuk, mint a nőstényeké. A szaporodásnál meg kell várni, amíg egy pár kiválasztja egymást, s ezután különítsük el őket egy 30 literes medencébe. A hím kergetni kezdi a nőstényt, közben a bajszával meg-megcsapkodja a fejét, majd merőlegesen ráereszkedik. A nőstény ekkor kiengedi, s a hím azonnal megtermékenyíti az ikrákat. Ezután a nőstény a hasi úszójával felragasztgatja az ikrákat a medence üvegfalára. Ha ez megtörtént, távolítsuk el a szülőket a szaporítómedencéből. Az ivadékokat sóféreglárvákkal etessük.